Meglepően egyszerű Budapesten találkozni az egyik legsikeresebb londoni magyar vállalkozás, a Forest & Ray fogászat tulajdonosaival. Mostanra itthonról irányítják a kettejükről – Erdős Balázsról és Sugár Mártonról – elnevezett céget, ahogy a londoni ügyfélszolgálati telefonszám is a magyar fővárosban csörög. Az ügyfelek mindebből csak egy rendelőt látnak London méregdrága belvárosában, egy British Museum melletti utcában, amely sikerrel hirdeti magát tapasztalt, de a brit árszintnél némiképpen olcsóbban dolgozó fogorvosokkal alsó-középosztálybeliektől Chelsea-ben felnőtt, jómódú brit nénikig.

Nem így indult. Balázs és Márton a Corvinus gazdaságpolitika szakán találkoztak, de minisztériumba egyikük sem vágyott. Mindketten rövid alkalmazotti vargabetűk után jutottak a vállalkozás gondolatáig. Balázs fogtechnikusként rendelőnyitás felé terjeszkedő bátyja ekkor kérdezte meg tőlük, nem segítenek-e külföldi ügyfeleket szerezni.

A fogászati turizmus nem új dolog, elég csak Sopron belvárosára ránézni, a budapesti orvosoknak viszont igazán csak a fapados légitársaságok forradalmával virradt fel. Balázs és Márton alapítottak egy angliai bejegyzésű céget a közvetítésre. „Hónapokig terveztünk itthonról, de így is volt, amit teljesen átgondolatlanul csináltunk. Annyi szórólapot vittünk ki, hogy iszonyatos pénzt kellett ráfizetni a repülőtéren a csomagra, és még másfél év múlva is a rendelőnkben hevert a polcon a 80 százaléka. Azóta attól a marketingestől, aki a szórólapos ötletével jön, azonnal elköszönünk az interjún” – emlékszik vissza Márton.

Pár százezer forinttal vágtak neki, ami arra volt elég, hogy az első hónapokban hostelekben majszolják esténként a Tesco-salátát, amíg nappal az ügyfeleket hajtják. Jutalékért közvetítették a betegeket, és eleinte naivan azt tervezték, „fél év múlva már jön is a tuti nyugdíj”. Ekkoriban még minden fázis – az első konzultáció, a kezelés és az utógondozás – is Budapesten zajlott, és a kezelést magát leszámítva a fiúk láttak el minden szerepkört: ők vették fel a telefont, és az ismerősöktől kölcsönkért autóval ők furikázták az érkező betegeket Budapesten.

Gyorsan rájöttek, hogy az egész modell értelmetlen: túl sok benne a szereplő, és míg a rendelőknek csak esetleges jóleső extra egy külföldi beteg, a közvetítő csak tökéletesen elégedett vendég esetén keres bármit is, a jutalékból pedig alig marad visszaforgatnivaló. „Iszonyú magas volt a kockázati szint, szinte dupla vagy semmi: hogy ha az első beteg bejön, akkor talán utána még egy” – mondja Balázs.

A fogászati kezelésekből kikupálódott alapítók arra jutottak, megpróbálják lefedni a teljes palettát, és minden szempontból megfordítják a rendszert: az orvosok repülnek ki, és ők kapnak százalékot a közvetítőtől. Előbb a konzultáció, aztán a rendelés is kiköltözött, először szobát, aztán rendelőt béreltek, a háttérfeladatokra pedig Budapesten nyitottak irodát. Mostanra 2 állandó és 4 berepülő fogorvos dolgozik nekik Londonban az asszisztensek mellett, itthon pedig 15-en foglalkoznak az ügyfélszolgálattal, pénzüggyel és marketinggel.

Balázs és Márton szerint minden azon múlt, hogy személyesen ott voltak a városban, és a kockázatokat vállalva toltak vissza egyre több pénzt az üzletbe. „Láttunk egy csomó kísérletet nagy cégektől, korlátlan tőkével, de nekik nem sikerült betörni. Most már másoknak sem ajánlanánk: nagyon erős lett a verseny és nagyon magas a belépési korlát.”

Nem feltétlenül a Forest & Ray élén öregednének meg: olyan cégben gondolkodnak, amelyet adott esetben értékesíthetnek is. Addig is viszont élvezik a kétlakiságot: „Ha elmegyek szabadságra, utána eltart egy darabig visszaállni a munkára. Ha Londonba megyek, mert éppen nem az itthoni irodát, hanem a rendelőt magát fejlesztjük, feltöltődve jövök vissza, inspirál az egész város.”

Írta: Varró Szilárd