Énidő

Magamnál és az ügyfeleknél is azt figyeltem meg, hogy óriási lépés ezt megengedni magunknak. Az elején alig-alig fért bele kéthetente egy óra. Két másik program, megbeszélés közé suvasztottam be; nap végén, jobb esetben sport után.

Sokszor hallom kifogásként, hogy most nincsen időm beépíteni a pld. kétheti rendszerességet. Csak havonta érek rá.

Mérföldkő volt, amikor rendszeressé vált a coachom látogatása.

Amikor elkezdtem időben odaérni. Amikor sűrűn, kéthetente látogattam. Amikor a coach utáni önreflexióra szánt időt is a naptárba bookoltam, majd az egyedül (magammal, gondolataimmal, terveimmel) töltött órákat dupláztam. A kéthetente egy óra, utána pedig 30 perc, majd egy óra. Később az ilyen alkalmak után már 3 órát terveztem szabadon hagyva és a naptárba foglalva.

Itt már megváltozott a prioritás is, ekkor a coaching, a magammal való eltöltött idő főfókuszba került. “Munka értékűvé” vált, kaphatott napközbeni, délelőtti időpontot. Óriási elengedés ez. Rájöttem, hogy legalább ugyanolyan fontos egy-egy ilyen óra, mint a konkrét munka, megbeszélés és bármilyen operatív darálás. Rájöttem, hogy ez is munka; dolgozom akkor is, céges és vezetői dilemmákat oldok meg. Gondolkodom, döntést támogatok, tervezek, elemzek. Mi lenne más, ha nem munka.

Amikor pedig a privát témák, az önismeret, a párkapcsolat, a család került reflektorfénybe, a vezetőt integráltan, mint embert fejlesztettem. Nem volt már lelkiismeretfurdalás. Éreztem, hogy jó és hasznos, amivel az időt töltöttem. Megértettem, hogy e nélkül nincs jó vezető. Nincs fejlődés, továbblépés, sem nekem, sem a cégeimnek. Dolgoztam akkor is.

A kora reggeli rendszeres és tervezett olvasás volt a másik nagy felfedezés az énidő szempontjából. Az olvasás különböző témákban kikapcsol, inspirál, reggel fog az agyam, reflexiót indít el, majd később kreativitásra ösztönözve, aktív munkát indít be. Mára ez a módszer rendszerré vált, következetesen ezt csinálom, és azt tapasztalom, hogy a munka, a cégek mennek, sőt jobban mennek.